Két új kép a GTA V-ről! (És egy hivatalos közlemény)

A Rockstar Games, véleményem szerint, a játékiparban az egyik legjobb taktikát alkalmazza: Bejelent egy játékot, hallgat egy ideig - talán egy-két apróságot nyilvánosságra hoz -, majd a megjelenés előtti hónapokban kemény marketingbe kezd, reklámozva az adott játékot minden elképzelhető módszerrel (plakát, internet, TV, mozi, stb.). Miután megjelenik a játék, ismét csend honol a következő projektig.

A GTA V-tel is ugyanez történik. Bemutatták az első, lenyűgöző előzetest november elején, azóta azonban semmi nem történt. Útközben viszont megjelent a Max Payne 3, amitől a jól megérdemelt rivaldafényt részben elcsente a GTA, hisz, kétségtelen, hogy "ő" a nagyobb név. A Rockstar hivatalos oldalán és számtalan más videojátékkal foglalkozó helyen a Max Payne 3-as videók és hírek komment szekciói a GTA-ról szólnak.

A két képet egy rövid közlemény kísérte, mely pont a korábban említettekről szól:

"Mint említettük korábban, gyakran voltak hosszú szünetek a játékokról megjelenített információk között, és ez így lesz a jövőben is. Sajnáljuk, ha ezt frusztrálónak találják, de értsék meg, ezt nem azért tesszük, mert 'nem érdekelnek a rajongóink' 'nem tiszteljük a rajongóinkat' 'utáljuk a GTA rajongókat stb.' - pontosan az ellentéte! Azért tesszük, mert biztosak akarunk lenni abban, hogy csak 100%-ban pontos információt közlünk, és mert nem szeretnénk mindent elárulni, így amikor az emberek játszanak vele, elég meglepetéssel találkozhatnak. Csak az érdekel minket, hogy a rajongók élvezzék magát a játékot, illetve, hogy csak pontos infót közöljünk. Eddig nem voltunk olyan helyzetben, hogy az első előzetesnél többet mutassunk, és egy ideig nem is leszünk. Viszont sikerült kihoznunk két képet... Nem sok, de gondoltuk jó ötlet."

Nos, íme az említett két fotó:

gta_v_1.jpg

gta_v_2.jpg

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekaddikt.blog.hu/api/trackback/id/tr124656312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.07.14. 20:14:18

Hát ezekkel a képekkel aztán nem is árultak el semmit!

A nép fia 2012.07.14. 21:55:19

Hát... ha így fog a játék kinézni futás közben, akkor elkezdek gyűjteni egy új konfigurációra...

Rókakígyó 2012.07.14. 23:37:39

@jssyjrm: meg a 2 is:) Én azzal játszottam utoljára.

kkn 2012.07.14. 23:47:31

@jssyjrm: Ami képeket láttam a GTA 4-ből, azokban még mindig elég rajzfilmnek nézett ki. Ezek a képek inkább már realisztikusak, mint a Mafia 2.

Lefetyke 2012.07.15. 01:08:18

Együttesen a régebben megjelent videóval, azért beszédes a dolog.

Számomra a GTA széria csúcsa eddig a San Andreas volt. A legtöbb variáns, a legtöbb járműlehetőség, amiben szinte mindent testre szabhattál, kiélve a kreativitásod. Persze tudom, hogy ez nem mindenkinek jön be, és biztosan sokan utálták a lassú ruhaváltogatásokat, de a végeredmény általában egy olyan karakter lett, akivel sokkal jobban tudtál azonosulni. És persze akkor még szót se ejtettem a Harrier vadászgépről, a tuningolható és (végre) beállítható színre festett autókról, a kaszinókról stb.
Sok minden ezekből hiányzott a GTA IV-ben, és a kiegészítő EFLC-vel se került minden a játékba, ami a San Andreasban már megvolt.

A GTA V-től azt remélem, hogy egyesíti majd magában a San Andreas és a GTA IV. vívmányait. A grafikai élmény, bár a képek alapján pazar lesz, szinte nem is érdekel, a GTA IV. látvány-színvonala számomra tökéletesen megfelelne.
Szóval remélem, ha már egyszer új játékot készítenek, arra fókuszálnak, amin tényleg nem árt javítani.

hondamonda 2012.07.15. 05:54:02

Ahogy az elozo reszeknel is megszokhattuk, a GTA5 is az ocska, elavult konzolokra lesz megirva, az elvarhato szinttol rosszabb grafikaval, jatekmotorral.

Ha lesz is PC-s verzio, az egy ratyi, osszecsapott atirat lesz, amivel a legerosebb vasak is vert fognak izzadni.

ComLo 2012.07.15. 10:07:48

@hondamonda: Szerintem kár gerjeszteni a PC vs konzol harcot. Maradjunk annyiban hogy a fejlesztőknek is jobban megéri évekig egy direkt arra optimalizált hardware-re fejleszteni, mint minden egyes újításhoz optimalizálni. És akkor a warezről nem is beszéltünk.

Én speciel sokkal jobban érzem magam mióta úgy 5 éve vettem egy konzolt, és azóta nem kellett semmit költeni hardware-re, és minden fut 1000-el rajta.

A GTA 5-ről. Azért elég marketing bulshit szöveg ez a "nem akarunk félrevezető információkat". Ahogy kikerül bármi hivatalosan blogok és videók százai szedik ízekre a dolgokat, minden apró kis foltból következtetéseket levonva. Nagyon okos marketing gépezet, kicsit az Apple-re hajaz, ott is a visszatartott információkkal érik el hogy a közvélemény "találgasson" és beszéljenek a dologról.

És csatlakozom én is, remélem hogy az 5 olyan változást hoz a 4-hez képest mint a SA a 3 hoz képest. Viszont egy plusz adalékot még hozzátennék. A találgatások szerint lehetséges hogy meglesz az első visszatérő főszereplő név szerint a Vice City főhőse Tommy Vercetti. Ha ez igaz, és a Rockstarosok tudják vegyíteni a Vice City hangulatát, a 4 látványvilágát és valódi környezetét, valamint a SA sokszínűségét, egy mindent verő játék lehet belőle.

Nzoltan 2012.07.15. 10:18:51

Szerintem az otthoni vasaknak hosszútávon leáldozott. Ami nem hordozható és bármikor elővehető, annak az ideje lejárt. Ezt az okostelefonok és a táblák már eldöntötték. Csak kérdés, ki mikor ébred?

ComLo 2012.07.15. 10:34:29

@Nzoltan: Hát érdekes elmélet és részben igazat kell neki adni.

Viszont ahogy pl a hordozható TV-sem váltja le a sima TV-t, hosszabb távon a játékoknál is meg fog maradni az igény az "otthoni vasakra". Egyszerűen azért mert nagyobb a kijelző, optimalizált az irányítás, célorientáltan van kialakítva a hardware. Ez persze csak hipotézis, simán lehet hogy neked lesz igazad, de a hardcore gamerek miatt jó ideig tuti hogy nem fog leáldozni az ilyen hardware-ek ideje (mintahogy a pc-s játékok is miattuk nem fognak eltűnni).

hondamonda 2012.07.15. 15:08:52

@ComLo: En nem akarom gerjeszteni a PC-konzol harcot. Nekem is van egy PS2-m es elismerem, hogy van letjogosultsaga bizonyos kategoriaknal (pl. sport, es verekedos jatekok). Viszont az olyan mufajnal, mint a GTA szerintem nincs keresnivalojuk, nem csak az iranyitas miatt, hanem a mai konzolgeneracio es a PC-k teljesitmenye kozotti nagysagrendbeli kulonbseg miatt is. Mar a GTA4 is ezert volt limitalt.

A warezolast meg oldjak meg ugy, hogy tegyek elerhetove a jatekot online terjesztohalozatokon (steam, origin) normalis aron. Ha leszamoljuk a DVD-s verziorol az eloallitasi es a szallitasi koltseget, valamint a kiskereskedelni arrest akkor egy eleg baratsagos arat kapunk, amit a tobbseg hajlando lenne kifizetni. Azt hiszem ez kimondhato, ha megnezzuk a mostani statiszitkakat.

rotabia · http://jatekaddikt.blog.hu 2012.07.15. 15:37:47

@hondamonda: A warezt az sem oldaná meg, mivel kevés az az ember, aki tényleg azért tölti le a játékokat, mert túl drágák.
Viszont akárhogy nézzük a konzolok viszik a videójáték-ipart. Pl. a GTA IV összesen 19,56 millió példányban kelt el, ebből 0,68 millió PC-re, szinte jelentéktelen. Persze ha egy időben jelent volna meg a konzolos verzióval akkor valószínűleg több kelt el volna belőle.
A lényeg az, hogy a konzolok nélkül nem lenne ennyi pénz a játékokban és nem léteznének ilyen alaposan kidolgozott játékok.

hondamonda 2012.07.15. 16:38:47

@rotabia: Pedig rengeteg pelda szol amellett, hogy a warezolas elsosorban arazasi es elerhetosegi problema. Ha valamit elerhetove tesznek egyszeruen es normalis aron, azert az emberek hajlandoak fizetni. Ezt mutatja a Steam es mas online terjesztohalozatok hatalmas sikere. Ahol nem mellesleg a keszitoke a bevetel 70%-a, szemben a hagyomanyos 30%-kal. Ugye zenet is barki, barmikor warezolhat, megis kb 20 milliardnal jar az ituneson eladott szamok szama.

Nem azt momdom, hogy teljesen vssza lehetne szoritani a warezt, de abban biztos vagyok, hogy az altalad emlitett statisztika mas kepet mutathatna.

ComLo 2012.07.15. 19:24:09

@hondamonda: 3 alapvető probléma van a gondolatmenetben:
1.) Az itunes egy speciális helyzetben lévő program, lévén speciális az ügyfélköre. Valószínűleg az Apple felhasználók 60-80 % egyébként sem warezolt előtte.
2.) Ha egy cégnél egy managernek felteszik a kérdést hogy :
a.) vagy egy bevált müködő sok pénzt hozó platform felé hajt vagy,
b.) a termékeit olcsóbban adja, és akkor TALÁN egy másik platformról jönnek majd a vevők
akkor kérdés nélkül repüle az a manager aki csak elgondolkozik a b változaton.
3.) A nagy és gonosz (ez most nem ironikus) kiadók foggal körömmel fognak küzdeni az online terjesztés ellen, pléne az ellen hogy ebből kimaradjanak. Jó példa lehet számukra a zeneipar így erősen valószínű hogy nem fogják elkövetni megint ezt a hibát. És a pénztárca náluk van...

És ez csak a warez téma volt. Ott van a hardware kérdése. Sokkal rosszabb PC-re fejleszteni a kismillió különböző hardware konfiguráció miatt. A fejlesztőknek sokkal kényelmesebb egy meglévő kész vasra fejleszteni. Az hogy így nem a létező legfejlettebb hardwarere fejlesztik a játékokat, valójában fejlesztő és játékos számára egyaránt előny. Nem kell a játékot mindig újraírni ha jön valami jobb vas, illetve elég 5-6 évente beszerezni egy újabb gépet. Ez pedig már egyéni szubjektív vélemény, de szerintem egyáltalán nincsenek annyira elmaradva a mostani csúcskonzolok, az én ízlésemnek így 2012-ben egy kifutó szériától még egész jó. A GTA 4 alatt egyszer sem éreztem úgy hogy gagyi a grafika :-).

Az egyetlen komoly érv a PC mellett az irányítás. Ha demagóg akarnák lenne erre azt mondanám hogy azt állítod egy gépelésre és egy grafikus munkákhoz tervezett kombóval szerinted jobban lehet irányítani egy játékot mint egy direkt játékok irányítására tervezett eszközzel. Persze ez mint mondtam demagóg (bár részben igaz), én sem tudok elképzelni egy FPS vagy egy RTS-t billentyűzet+egér nélkül. De vajon ez nem csak azért van mert mi azt szoktuk meg? Nem lehet ha valaki már kontrollerrel tanul meg FPS-ezni annak ugyanolyan jól, vagy akár jobban is mehet?

A hagyományok, és a hardcore gémerek miatt egy darabig tuti nem fog kihalni a PC-s játékipar, de a trendekből és a fent említett okokból egyértelműen kirajzolódik hogy a játékipar hosszú távon a konzolok felé fog eltolódni.

hondamonda 2012.07.15. 20:39:44

@ComLo:
1. Az ipod/iphone vasralok szerintem teljesen a mainstreamhez tartoznak mar csak a szamuk miatt is. A kerdes az, hogy ha a lehetoseguk megvan, akkor miert nem warezolnak?
Regebben olyan erveket hallottam kiadoi reszrol, hogy az ingyenes alternativaval nem lehet versenyezni. Ugy tunik, hogy megis.

2. Ez jogos. Nyilvan problanak a biztos megterules fele menni. Eppen ezert fontos, hogy legyenek sikeres alternativ uzleti modellek mintaul.

3. A kiadok annynira utaljak, hogy a (masodik?) legnagyobb kiado (EA) nem reg jelentette be, hogy a kozel jovotol atall kizarolagos online terjesztesre.

FPS-nel a kontroller soha nem versenyezhet a bill+eger komboval. A legprofibb kontrollerest is elkalapalja egy kozepes egeres jatekos. Erre szamos konkret peldat lehet talalni a Battlefield3 subredditen. Rengetegen valtanak konzolrol PC-re ugy is, hogy a PC-n is kontrollert hasznalnak.

A trend most eppen hogy a PC fele fordult. Az utobbi egy evben a PC jatek eladasok 230%-kal nottek a konzoloke pedig 28%-kal csokkentek. Szep elorejelzesek is vannak, hogy a PC hamarosan visszaveszi a vezetest.

hondamonda 2012.07.15. 20:42:28

@hondamonda: a linkeket valamiert nem engedte beszurni.

ComLo 2012.07.15. 22:10:58

@hondamonda:
1.) Az Ipod/Ipad jellemzően egy az adott kategória legdrágább terméke. Azon a területen ahol ezek átlag cuccnak tekinthetőek, sokkal kevéssé elterjedt a warez. Ez a réteg azért nem warezol mert készen kapnak egy olyan lehetőséget ami egyszerű, gyors. Az emberek (és Apple user-ek döntő többsége) nem fog elkezdeni torrent-ezni, vagy letöltögetni mert az bonyolult.

3.) Nem azt mondtam hogy a kiadók nem lennének benne az online terjesztésben. Hanem hogy pont a zeneiparból tanulva, nem fogják hagyni hogy a online terjesztés során ne hozzájuk kerüljön a profit. Attól hogy online lesz a terjesztés nem látom miért változna bármi is.

Mint mondtam én sem tudom elképzelni MOST hogy FPS-t jobban játszon valaki kontrolleren. De akik most profi FPS-esek azoknak sok év gyakorlás van a bill+egérben. Én el tudom képzelni hogy ha valaki ennyit gyakorol kontrolleren akkor lehet ilyen jó. De nem szabad a jelenbe rögzíteni mindent. Simán el tudom képzeli azt a kontrollert amivel jobban lehet kezelni egy FPS-t mint egy alapvetően nem erre a célra kifejlesztett eszközzel.

A fejlesztés, illetve a felhasználókénti hardware vásárlást kihagytad pedig az is nagy és komoly érv.

Leginkább pedig nem igazán van olyan érv ami miatt a fejlesztők/kiadók a PC felé fordulnának. Nagy húzónév esetén fontos a biztos fejlesztői platform, hogy ne tudják másolni, és hogy a célközönség is élvezhesse (ne legyenek tömegével hardware gondok). Olyan kis fejlesztőknél ahol inkább a célplatform elterjedése a lényeg, ott egyre inkább az okostelefon/tablet lesz a cél. PC-n maradnak a hardcore játékosok. Nem igazán szól PC mellett se játékos, se fejlesztő, se kiadó érve.

Nem találtam számokat de a százalékokból nekem erősen úgy tűnik hogy a PC-s eladások még így is jóval a konzolok mögött vannak. Ezt pedig okozhatta egy nagy név megjelenése.

hondamonda 2012.07.15. 23:27:44

@ComLo:

1. iOS termekbol csak az USA-ban eladtak vagy 100 millio darabot, ipodbol meg tobbet. Szerintem nyugodtan lehet atlagosnak nevezni a felhasznaloikat. Igen, azert nem warezolnak, mert egyszeruen hozzaferheto szamukra a legalis alternativa. Tehat szerintem kimondhato, hogy az emberek nagy tomegben hajlandoak fizetni a legalis tartalomert, pusztan megfelelo lehetoseget kell szamukra nyujtani.

3. Az online terjesztes a konnyu elerhetoseget teszi lehetove.

Hardver kerdes: Ez a tobb vasra fejlesztes problemaja szerintem tul van dimenzionalva. A fejlesztok egy meglevo kesz platformra fejlesztenek: Windows + DirectX. A plusz munka az, hogy a jatekot skalazhatova kell tenni, hogy tobbfele teljesitmenyu vason is elfusson es esetleg kezelni aprobb kulonbsegeket az AMD es az nVidia kartyak kozott. Termeszetesen ez valamivel noveli a koltsegeket es tobb nyuggel is jar, de itt nem is a fejleszto kenyelme fog donteni. Ezutan, ha elo is fordulnak hardver gondok, ezek jellemzoen a userek apro toredeket erintik.

Lehet optimalizalgatni, de csak rovid ideig. Tudomasul kell venni, hogy ha jobban kinezo, fejlettebb fizikaval es AI-val rendelkezo jatekokat akarunk, akkor ahhoz erosebb vas kell. Tavaly 3 ev utan vettem uj gepet. Szerintem kibirhato. Az semmikeppen nem idealis, hogy a konzolok eletciklusa miatt evekre megall a fejlodes.

Kontroller: en csak a gondolat vezerlest tudom elkepzelni, mint az egernel jobbat. :)

ComLo 2012.07.16. 01:04:54

@hondamonda:
Pont egy átlag amerikai usert nem hasonlítanék egy olyan user-hez aki torrentezik. A nagy számok törvénye alapján sokan warezolnak ott is, de sokkal jellemzőbb ott a törvénykövetés mint bárhol máshol.

Az átlaguser pedig azért nem warezol mert túl bonyolult neki. Ha Itunes helyett egy nagyon primitív torrent kliens lenne az IOS-re telepítve mindenki azt használná.

Nem akkora probléma a hardware kérdés de létező. Attól hogy nem kell sokat optimalizálni, attól még kell. Amit egy konzol esetében nem kell megtenni. Valamint a fejlesztőknek is komoly segítség hogy egy fix hardware van és nem jelenik meg fél évente új eszköz amihez hozzá lehet igazítani a motort.

Egy témát nem érintettünk amit mondtál hogy a konzolok visszafogják a fejlődést. Ez való igaz, de ha minden fél évben a legjobb hardware-re optimalizálják a legújabb játékokat akkor simán évente kell fejleszteni hogy minden full grafikával menjen. A fejlesztők számára is megnyugvás hogy egy fix dologra kell optimalizálni. Hogy ettől megállna a fejlődés? Részben igen, de a fejlettebb fizika a jobb AI nagyrészt nem vas kérdése, illetve a konzolokban lévő vas bőven elég hozzájuk. Grafika pedig egyrészt messze nem a legfontosabb tényező, másrészt 5 év alatt átlagjátékos számára nem fejlődik annyit. És itt sem értünk egyet. Szerintem több játékosnak fontos az hogy évekig hozzányúlás nélkül akadásmentesen menjenek a játékok mint hogy mindig sokkal szebb legyen a következő játék (egyébként mivel fejlesztik azért a motorokat, valamivel szebbek is lesznek). És az hogy sokkal több konzol játék fogy, és az hogy milyen dinamikusan fejlődött fel a konzol ág, azt bizonyítja hogy ez az állítás az igaz.

Továbbra sem látom azt az érvet ami miatt a játékosok (- hardcore gémrek), a kiadók, a fejlesztők miért részesítenék előnyben a PC-t. Mind a 3 csoport számára millió előnyt jelent a konzol, és számos hátrányt a PC.

Az innováció pont olyan dolog amit nehéz elképzelni :-D (ez de hülye mondat lett). Mondom én azt sem tartom kizártnak hogyha valaki pl Xbox kontrollerrel tanul meg FPS-ezni akkor nem játszhat jobban. De simán el tudok képzelni egy direkt erre tervezett kontrollert amit a logitechnél évekig fejlesztgettek és amit ha megszoksz nevetve vered le az egereseket.
süti beállítások módosítása