L.A. Noire Novemberben PC-n

A Rockstar Games ma bejelentette, hogy az L.A. Noire: The Complete Edition November 11-én jelenik meg PC-re. A Complete Edition tartalmazza teljes játékot és minden más kiadott kiegészítőt.

Az L.A. Noire idén májusban jelent meg Xbox 360 és Playstation 3 konzolra. A játékot nagyon dicsérték a kritikusok ez látszik is a meglehetősen magas 89/100-as Metacritic pontból. Bár a játéknak megvannak a hibái, hiba lenne kihagyni. Már csak azért is mert egy olyan technológiát tartalmaz amivel a színészek mimikáit tökéletesen áttudják rakni a játékba. Ezért fontos a játékbeli karakterek reakciót, arcmozgását figyelnünk ami egy nagyon egyedülálló élményt ad.

Szóval ha még nem sikerült játszanod vele akkor mindenképpen tedd meg. Bár figyelmeztetlek, hogy egy erős középfokú angol tudás szükséges a játékhoz (de valószínű, hogy a megjelenés után egy-két hónappal már lesz magyarítás).

Itt egy kis gameplay trailer róla

Szólj hozzá!

Mivel fogunk játszani az ősszel

Mivel is fogunk játszani az idén. Eljön az ősz és vele együtt jön az év azon része amikor a nagy játékok jelennek meg. A mezőny idén is nagyon erős, sok jó játékkal fogunk játszani. 

Én személy szerint az Assassin's Creed: Revelations, Modern Warfare 3, Battlefield 3, Arkham City-t várom a legjobban.

Szeptember 

Driver: San Francisco
Megjelenés: Szeptember 2; Xbox 360, Playstation 3, Wii
                  Szeptember 30; PC
Több infó

Resistance 3
Megjelenés: Szeptember 9; Playstation 3
Több infó

Dead Island
Megjelenés: Szeptember 9; Xbox 360, Playstation 3, PC
Több infó

Gears of War 3
Megjelenés: Szeptember 20; Xbox 360
Több infó

Fifa 12
Megjenelés: Szeptember 20; mindenre megjelenik
Több infó

Október 

Rage
Megjelenés: Október 7; Xbox 360, Playstation 3, PC
                   November 18; iOS
Több infó

Dark Souls
Megjelenés: Október 7; Xbox 360, Playstation 3
Több infó

Spider-Man: Edge of Time
Megjelenés: Október 14; mindenre megjelenik
Több infó

Forza 4
Megjelenés: Október 14; Xbox 360
Több infó

Batman: Arkham City
Megjelenés: Október 21; Xbox 360, Playstation 3, PC
Több infó

Battlefield 3
Megjelenés: Október 28; Xbox 360, Playstation 3, PC, iOS
Több infó

November 

Uncharted 3: Drake's Deception
Megjelenés: November 2; Playstation 3
Több infó

The Lord of the Rings: War in the North
Megjelenés: November 4; Xbox 360, Playstation 3, PC
Több infó

Call of Duty: Modern Warfare 3
Megjelenés: November 8; Xbox 360, Playstation 3, PC, Wii
Több infó

Assassin's Creed: Revelations
Megjelenés: November 15; Xbox 360, Playstation 3
                  December ??; PC
Több infó

Saints Row: The Third
Megjelenés: November 15; Xbox 360, Playstation 3, PC
Több infó

Halo: Combat Evolved Anniversary
Megjelenés: November 15; Xbox 360
Több infó

Need for Speed: The Run
Megjelenés: November 17; Xbox 360, Playstation 3, PC, Wii
Több infó
 

Te melyik játék(ok)ra vársz a legjobban? Írj egy kommentet

Szólj hozzá!

Nagyon jó Portal kisfilm

Minden Portal rajongónak kötelező videó. Íme a Portal: No Escape

Szólj hozzá!

40+ óra játékidő a Batman: Arkham City-ben

Októberben jelenik meg az új Batman játék és, hogy 100%-ra megcsináljuk a játékot akár több mint 40 órát is eltölthetünk a Sötét Lovaggal.

Természetesen nem mindenki ilyen maximalista, és vannak akik beérnek a fősztorival. Nekik is bőven jut több mint 25 óra játékidő. Ami elég szép ahhoz képest, hogy a mai játékok milyen rövid játékidővel rendelkeznek. 

Összehasonlításképpen az Arkham Asylum 12-15 óra volt 100%-ra! Szóval az Arkham City majdnem háromszor olyan hosszú lesz.

Így már azért jobban megéri a pénzét nem úgy, mint sok más játék 6-8 órás játékidővel.

 

Forrás: ArkhamCity

Szólj hozzá!

Ingyenes Portal 2 DLC szeptemberben

Az ingyenes Portal 2 letölthető tartalom szeptember közepén fog megjelenni. Eredetileg a nyáron jelent volna meg, ami még sikerülhet is mivel a csillagászati nyár szeptember 22-ig tart.

Azt még nem tudni, hogy pontosan mi lesz benne, de számíthatunk mind singleplayer és mind co-op pályákra is. Illetve benne lesznek a Portal 2 pályakészítő verseny nyertesei.
 

Forrás: Kotaku

Szólj hozzá!

Kiszivárgott az I am Alive gameplay trailere

Még 2008-ban az Ubisoft kiadott egy trailert az I am Alive című játékról, majd 2010-ben is egyet, de ennél többet nem nagyon tudunk a játékról.

A játék a poszt-apokaliptikus Chicago-ban játszódik miután egy pusztító földrengés sújtotta. Adam Collins az egyike a kevés túlélőnek és amellett, hogy vizet és élelmet kell keresnie, a barátnőjét is meg kell találnia.

Most viszont kiszivárgott egy trailer amiben gameplayt is láthatunk. A tovább mögött az eddigi két trailert is megnézhetitek.

 

 

Szólj hozzá!

9 perc Assassin's Creed: Revelations

Szólj hozzá!

Battlefield 3 vs. Modern Warfare 3 - az Activisionnek elege lett

Battlefield 3 vs. Modern Warfare 3, mostanában elég sokat hallhatunk erről. A verseny elég szoros, és míg a Call of Duty-t kiadó Activision csöndben maradt addig a Battlefield 3 kiadója, az EA folyamatosan szítja a tüzet a két játék között. Szó szerint egy Modern Warfare ellenes kampányt folytat. Az EA egyik vezetője még azt is mondta, hogy "a Call of Duty-nak belülről kéne elrohadnia". Ebből már az Activisionnek elege lett.

Az Activison csöndben maradt az ügyben egészen mostanáig. Ezen a héten a Gamescom Expon az Activision vezetője, Eric Hirshberg megszólalt és elég meglepő módon kezelte az ügyet.

"A verseny az egy jó dolog", Hirshberg így kezdte a beszédét. "Emiatt folyamatosan éberek vagyunk és emiatt jobb játékokat készítünk. Ez egészséges. De az egy dolog, hogy azt akarod, hogy sikeres legyen a játékod és az egy másik, hogy nyilvánosan azt mondod, hogy a más játéka bukjon el."

"Nemrég az egyik konkurens kiadó azt mondta, hogy a Call of Duty-nak 'belülről kéne elrohadnia'. Sokszor kértek, hogy válaszoljak erre, de nem tettem. Nem tettem, mert a munkám az, hogy segítsem a tehetséges, elszánt fejlesztőinket, és nem az, hogy sértéseket dobáljak össze-vissza. De most úgy érzem, hogy ez a fajta megnyilvánulás rosszat tesz a játékiparnak".

"El tudjátok képzelni, hogy a Dreamworks vezetője egyszer csak azt mondaná, hogy Toy Story-nak 'belülről kéne el rohadnia'. El nehéz elképzelni, nem?"

"Úgy mint aki az egyik legnagyobb kiadót vezeti az iparban, elkell, hogy mondjam azt akarom, hogy minél több játék legyen sikeres, akár mi készítettük akár nem. Mert azt akarom, hogy növekedjen a játékipar, hogy minél több emberhez elérjen"

"Úgy gondolom, hogy ha valaki valami jót csinál az iparban, akárhol is vannak, az nem csak az ő cégüknek a nyeresége hanem mindannyiunké."

"Ez nem politika. Ahhoz, hogy valaki nyerjen, nem kell a másiknak elbuknia."
"Még nagyon sok mindent kell letenni az asztalra ahhoz, hogy a játékipar biztosítsa a helyét a popkultúrában."

"Ezért folytatnunk kell, hogy minél több és jobb játékokat készítsünk. Nem kéne egymást szétzúznunk csak a nagyobb szeletért a tortából - inkább arra törekedjünk, hogy nagyobb legyen az a torta."

Elég szép szavak ezek, és tetszik ez a hozzáállás. Vajon az EA mit szól az Activision egyértelműen felnőttesebb válaszához? A harc Novemberben kezdődik,amikor eldönthetjük, melyik játék érdemli meg az FPS-esek 'koronáját'.

Szerintetek ki fog nyerni? Hagyjatok egy kommentet.

Szólj hozzá!

Need for Speed: The Run

Új trailer a Need for Speed: The Run-ból. A fejlesztők azt mondták, hogy ez más lesz mint a többi NFS. A trailer alapján nem derül ki sok minden, de elég akciódúsnak tűnik.

Szólj hozzá!

Új Battlefield 3 gameplay trailer

Itt láthattok egy egész hangulatos trailert a Battlefield 3-ból. 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása