Assassin's Creed film készül Michael Fassbender-rel

Amikor az Ubisoft elhatározta, hogy film lesz az Assassin's Creed-ből, azt is eldöntötte, hogy házon belül fog készülni. Saját stúdióban, saját írók által megírva, nehogy a korábbi "játékból-lett-filmek" sorsát kövesse a filmadaptáció, hisz mindannyian tudjuk, általában hogy sülnek el az ilyen filmek.

Nos, úgy tűnik, hogy egy nagyszerű színészt is beszerveztek, aki producerként is fog funkcionálni. A Németországban született ír és német származású Michael Fassbender első nagyobb filmes szereplése a 300-ban volt, azonban az igazi áttörést Archie Hicox szerepe hozta neki Quentin Tarantino Becstelen Brigantykjában. Azóta folyamatosan szerepelt filmekben, nemrég pedig az X-Men: Első Osztályban az ifjú Magnetót alakította, míg Ridley Scott Prometheus-ában David-ként alakított óriásit. Egyetlen videojáték szereplése a Fable III-ban volt, ahol Logan-t szinkronizálta.

Fassbender.jpg

Michael Fassbender zseniális színész, és az Ubisoft is így gondolja, hisz ő volt az első, akire gondoltak. Sokakban felmerült a kérdés, hogy se Desmond-ra, se Altair-ra nem hasonlít, azonban nagy valószínűséggel nem is őket fogja alakítani. Az első játék óta sok irányba terjeszkedett a széria. Míg a játékok és animációs filmek Desmond-nak és őseinek történet követik, a pár részes képregénysorozat egy másik karakter felmenőinek történetét meséli el. Nem tudni, hogy a PS Vita-s Liberation-ben Desmond őse e a főszereplő, azonban a készítők azt nyilatkozták, hogy az Assassin's Creed III befejezi Desmond történet. Ha visszatér az Assassin's Creed, akkor egy új karakterrel fogja tenni. A hivatalos nyilatkozat szerint "túl korai még a filmben alakított karakterről beszélni", azonban ezek alapján nagy rá az esély, hogy egy új figurát játszik majd Fassbender.

Most kivételesen úgy tűnik, hogy egy videojáték filmadaptációja jó irányba halad, és remélhetőleg hamarosan többet tudhatunk meg.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása