Silent Hill élőben

Minden évben megrendezik a Universal Studios által készített Halloween Horror Nightsot, Los Angelesben és Orlandoban. Utcákat, épületeket minél félelmetesebbre, horrorisztikusabbra rendezik be és a cél, hogy minél jobban megijesszék a résztvevőket. Budapesten is létezik valami hasonló kezdeményezés, a Nightmare in Budapest.

Az idei Halloween Horror Night abban lesz külöböző, hogy teljesen a Silent Hillről fog szólni. A készítők törekednek arra, hogy minél élethűbben, félelmetesebben tudják visszaadni a különböző Silent Hilles helyszíneket, szörnyeket. Jól hangzik, nem?

Szólj hozzá!

Sikeresek a feljavított játékok

A Sony 2009-ben, részben emlékeztetőül, hogy a brutális és epikus mesterműsorozat 3. része pár hónapon belül megjelenik, részben a nosztalgiafaktor miatt, hogy a játék követői ismét átéljék a klasszikusokat és ráhangolódjanak az új részre, részben pedig az új játékosok számára, akiknek nem volt lehetősége játszani az első két résszel, kiadta a God of War 1-et és 2-t PS3-ra feljavított grafikával egy lemezen. Elérte az 1 millió eladott példányt, ami siker, pláne ahhoz képest, hogy ez két olyan játék, mely "virágkorát" évekkel ezelőtt élte.

Azóta több feljavított gyűjtemény is megjelent. A Prince of Persia Trilogy-ban átélhettük újra a herceg időmanipuláló kalandjait; a lopakodós Splinter Cell Trilogy-ban Sam Fisher-rel kideríthettük a politikai thrillerben az igazságot; a Tomb Raider Trilogy-ban Lara Croft-tal felfedezhettük ismét az elveszett kincsek s titkok rejtekhelyeit.

A Metal Gear Solid HD Collection az angol eladási lista második helyén áll (a Final Fantasy XIII-2 mögött). Ez szintén nagyszerű, hisz a pakkban található 3 játékban Snake, Raiden, és Naked Snake történeteit már egyszer végigvihettük korábban. Az időzítés itt is passzol, hisz az idei évre várható a Metal Gear új tagja, a Metal Gear Rising - Revengeance, ami - bár nem lopakodós - ígéretesnek tűnik.

További feljavítások is következnek. A korábban felsorolt játékok mellett sokat nem említettem, sok pedig később fog megjelenni. Várható a Final Fantasy X HD, melyben Tidus és Yuna mesés világába vándorolhatunk megint; az Oddboxx, ahol két teljesen eltérő játékkal játszhatunk, melyeket a bizarr, dilis, humoros stílus és világ köt össze; illetve, többek között, a Silent Hill HD Collection is, ahol a pszichológiai horror rémisztő "alapműveivel" játszhatunk újra.

Mint említettem, a feljavított változatok óriási lehetőséget jelentenek a játékosoknak és a kiadóknak egyaránt, így több mint valószínű, főleg a PS Vita közelgő megjelenésével, hogy a jövőben még több remeket élesztenek újjá. A videojáték ipar is létezik már annyi éve, hogy "megengedhesse" magának a feldolgozások eme formáját. A nagyon régi játékokat nehéz a nagy házikonzolokra újra kiadni, maximum letölthető formában (pl. Mario, Zelda, stb.), viszont a PS2-es korszak lehetőséget teremtett a HD-ra tuningolt játékok "reneszánszának".

Szólj hozzá!

Késik az új Silent Hill

A Konami bejelentette, hogy a Silent Hill sorozat új tagja csúszik, így az idei megjelenése a Downpour alcímű játéknak elmarad.

A pszichológiai horror legújabb része több változást is hordoz magával. A korábbi játékokból megszokott iskolák és kórházak kimaradnak és a  ködhöz és sötétséghez pedig már eső is társulni fog, melynek fontos szerepe lesz. A köd és a sötétség kombinációja az első játék óta szerepel, mely akkoriban csak a nagy tér megjelenítésével adódó technikai problémák orvoslásául szolgált, most már a sorozat egyik védjegye. A játékban a félelem (a játékos és a szereplők félelme, illetve azok megtestesülése) a játékvilág mítoszának szerves része, ami az új részben sem marad el. Változik viszont az, hogy itt a főszereplő büntetett előéletű, így félelmei mellett a múltja is visszatér.

A legnagyobb változás viszont Akira Yamaoka, a játék zeneszerzőjének távozása: az eddigi hét Silent Hill játéknak ő szerezte a zenéjét, viszont úgy döntött, hogy otthagyja a Konamit és csatlakozik a Grashopper Manufactures-hoz, ahol új játékuknak, a Shadows of the Damned-nek már ő szerezte a zenéjét. Az eszméletlenül hangulatos zene ugyanolyan nagy mértékben hozzájárult a játékmenethez mint a történet, a grafika vagy a logikai feladványok. Yamaoka-t a Dexter sorozat zeneszerzője, Daniel Licht váltja le.

2011 októbere helyett 2012 márciusában jelenik meg a Silent Hill - Downpour. Reméljük ezek a plusz hónapok a javára válnak.

Itt látható a játék bejelentési előzetese:

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása